Puzsér Róbert az egyetlen döntőbe jutott csapatért, a Quantum XXL-ért izgul, ám szerinte nem ők nyerik meg a Csillag Születik című tehetségkutatót, hanem Mészáros János Elek. Puzsér Róbert az egyetlen döntőbe jutott csapatért, a Quantum XXL-ért izgul, ám szerinte nem ők nyerik meg a Csillag Születik című tehetségkutatót, hanem Mészáros János Elek.
Én büszkén a Quantum XXL-nek drukkolok! Nekik nincs mit tanácsolni, ők az egyetlen produkció az idei évadban, amely európai, illetve nemzetközi színvonalú, amelyikre azt lehet mondani, hogy bárhol megállná a helyét. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem ők nyernek, nincs túl sok esélyük, mert az emberek a népmesehőst szeretik, mint mondjuk Mészáros Jánost - véleményezte a zsűritag. Úgy gondolom, hogy Jánosnak művelődési házakban kellene hakniznia a Hazám, hazám című dallal. Attól ő nagyon messze áll, hogy operaénekes legyen, mert nincs olyan hangja. Nekik egy speciális hangképzési technikájuk van. Másképp képzik a hangot, másképp zeng, olyan, mintha mikrofon lenne a torkukban és ki lenne hangosítva egy erősítőn. Mikor Mészáros János énekel, akkor nincs ilyen érzése az embernek, azt hallja, hogy szép tenor hangja van, de semmi opera - nyilatkozta Puzsér Róbert
|
RTL KLUB Csillag születik 3
Nézd a RTL KLUB Csillag születik 3 adásait! Csillag születik - A válogatás 2011 20.30 2011-ben is folytatódik a Csillag születik, Magyarország egyik legnépszerűbb tehetségkutató show-műsora az RTL Klubon A Csillag születik-et Ördög Nóra és Nagy Sándor vezeti. Zsűri: Hernádi Judit, Oroszlán Szonja, Fáy Miklós és Szirtes Tamás |
Csillag Születik 2012 - Kényelmetlenül érezte magát a ruhájában Lilu
A férfi nézők legnagyobb örömére egészen rövid ruhát adtak a Csillag Születik 2012 két műsorvezetőjére az öltöztetők. Úgy tűnt, Lilu és Ördög Nóra nem érezte magát komfortosan.
Alig takart valamit az a kis fekete ruha, amit Lilu a szombat esti adás során viselt. A Csillag Születik műsorvezetőjét nagyon zavarta a túl rövid szoknya, adás előtt hiába próbálta igazgatni a ruháját, csak nem lett hosszabb, még az is megfordult a fejében, hogy ő ezt nem vállalja be, túl sok volt már neki.
Lilut Ördög Nóri próbálta nyugtatgatni, hogy ne aggódjon, semmi nem látszik ki a szoknyája alól, de ő végig feszengett. Lilu korábban elárulta, nagyon félt attól, hogy a hatalmas, 10 centis magassarkúban elesik, de szépen lassan megszokta az extrém lábbeliket. Most viszont, amikor a ruhájában lépkedett azon izgult, hogy fel ne csússzon a ruha, ami már így is már alig takart valamit.

Csillag Születik 2012 - Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye.
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.

A Flour Tomi és Szabó Ádám vendégszereplésével dúsított adásban a zsűri a Quantum XXL produkcióját értékelte a legtöbbre, a maximális 80-ból 73-at adott a tánccsoportnak. Szerintük Mészáros János Elek volt a legkevésbé meggyőző, ő összesen 68 pontot kapott - míg Szirota Jennifer 71-et, Juhász Marci pedig 69-et. A nézők szavazatai nem sokat változtattak a sorrenden, hisz az utolsó körben Mészáros János Elek és Juhász Marci maradt a színpadon - a zsűri és a közönség összesített értékelése alapján végül utóbbinak kellett távoznia.
Csillag Születik 2012 - Plazma kiesett
Már csak öt produkció állhatott május 19-én a Csillag Születik színpadára, két-két önálló és egy közös produkcióval. A zsűri pontszámai és a nézők szavazatai alapján Plazmának kellett búcsúznia, így jövő héten már csak négyen küzdhetnek azért, hogy bejussanak a tehetségkutató fináléjába. A Csillag Születik 2012 fiatal rapperének nem nézte el a zsűri, hogy elszaladt vele a ló. Nagyképűsége okozta Plazma (19) vesztét a Csillag Születik szombati élő show-jában! A tehetségkutató zsűrije szerint a fiatal rapper teljesen elszállt magától, ami rányomta a bélyegét produkcióira is, és ezért kellett búcsúznia a versenytől. A kiscsillag a szombat esti élő show-ban kemény kritikát kapott nemcsak Puzsér Róberttől, de még Pokorny Liától és Hernádi Judittól is, sőt a műsor után még Hajós András is az alázat hiányáról beszélt lapunknak.
– Van olyan fiatalember a műsorban, aki egyértelműen nagyobb alázattal fordul mind a zene, mind pedig a verseny felé. Ez pedig Plazma produkcióján is meglátszik – mondta Hajós, aki mellett Puzsér nem volt ennyire visszafogott, a kritikus ugyanis egy percig sem kímélte a kiesett kiscsillagot, és a földbe döngölte kritikájával.
– A verseny elején, a castingok során ebben a fiúban még látni véltem az erős, energikus, mélyről jövő, igazi lázadó lehetőséget, a szomorú, hogy ebből végül csak „plázadás" lett. Egy underground MC lehetőségéből sajnálatomra egy konzumrapper valósult meg. Alighogy kivakarta magát a gettóból, máris olyan komfortosan bevette magát a plázába, hogy az hihetetlen, mintha ott született volna. Megcsapta a siker szele, rengeteg csaj veszi körül, rajongók hada, felkérések, amelyektől elszállt a fiú, mint a győzelmi zászló – mondta Puzsér. – Elkeserítő, hogy ilyen hamar felpuhult. Ő már rég nem a társadalmi konvenciók ellen, nem a közhatalom, a tanárai, az apja ellen lázad, hanem a lányok bugyijának kiszáradása ellen. Felvette a lázadás pózát, ami a produkciójára is rányomta a bélyegét. Annyira gyorsan lett sekélyes, hogy ezért csak részvétem! Én ugyanaz a srác vagyok, aki voltam. Nem felejtem el, honnan jöttem, főleg, hogy azokat az élményeket kell megírnom, amelyeket eddig átéltem. Nem értek egyet a zsűri véleményével, szerintem azért eshettem ki, mert nagyon kevés időm volt. Mivel én nem karaokézok, mint a többiek, nekem egy hét nem elég arra, hogy megírjak két dalt – nyilatkozta Plazma.

Csillag Születik 2012 - A jóslat szerint Szirota Jennifer viszi haza a milliókat
Szirota Jennifert nemcsak gyönyörű hanggal áldotta meg az ég, hanem más, különleges képességgel is. Bár a 18 éves nyírmadai lány eddig főleg csak énektehetségét csillantotta meg előttünk, plusz fogának köszönhetően ezoterikus adottság birtokában van.
Érdekes dolog történt pár nappal azután, hogy elkezdték hirdetni a Csillag Születik újabb szériáját. Jennifer egyik reggel, amikor felébredt, elénk állt és azt mondta: "elindulok a versenyen, mert meg fogom nyerni!" - idézte fel az Új Ásznak az édesapa, majd hozzátette: Jenninek nagyon sokszor kitűnően működnek a megérzései.
Az éneklés közben is látható plusz foga miatt érték már kritikák, de apja lebeszélte arról, hogy eltávolítsák, mondván, ez a szexepilje. Főleg, miután a napilap által megkérdezett ezoterikus szakembertől megtudta, hogy a magyar hagyományok szerint a plusz ujj vagy fog birtokosa táltosi képességekkel bír. Az ilyen embernek pontos megérzései vannak már gyermekkortól kezdve. Fontos azonban, hogy a szülők figyeljenek oda a kicsi megérzéseire és neveljék úgy, hogy gyakorolja ezt a képességet, mert különben ellaposodik a tudás. Jennifer megérzése nem véletlen a műsorral kapcsolatban, nagy esélye van a győzelemre! - vélekedik Gazsi Gizella

Csillag Születik 2012 - Félmilliós ruhákban jár Ördög Nóri és Lilu
Világsztárok ruháiban pompázik hétről hétre Ördög Nóri (30) és Lilu (35)! A Csillag Születik két műsorvezetője olyan méregdrága költeményekben áll a színpadra szombat esténként, amiben többek között a Fergie, a Black Eyed Peas énekesnője, vagy a Playboy-guru, Hugh Hefner élettársa, Holly Madison vonul végig Hollywood vörös szőnyegein. Bár Nórit és Lilut idén is Náray Tamás öltözteti, a csodaszép ruhákat ezúttal az egyik luxusmárkák üzlete ajánlja fel, így a műsorvezetők Dolce & Gabbana, Givenchy vagy épp Armani darabokban pózolnak a kamerák előtt, amelyek darabonként félmillió forintba kerülnek. Holly Madison is ugyanolyan ruhában pózolt, mint Lilu pink Dolce & Gabbana ruhája, csupán egy másik árnyalatban.
Nóri peóniamintás ruhája számos világsztárt megihletett már, többek között a Pletykafészek sztárja, Blake Lively, az indiai színésznő, Suzanne Roshan és Monica Belucci is a virágmintára esküszik. – Az ilyen show-kban a műsorvezetők ruhái is igen hangsúlyosak, így alap, hogy szexi, csinos ruhát viselünk. Ezekben szerintem minden nő nagyon jól érezné magát. Az nagyon menő, hogy viszontláthatjuk ezeket a darabokat a legnagyobb divatmagazinokban – árulta el a szőke műsorvezető.
Az a lényeg, hogy mindketten jól érezzük magunkat a színpadon. Nagyon élvezzük! Én a hétköznapokban ennél sokkal egyszerűbben öltözködöm, ilyen drága ruhákat csak különleges eseményekre veszek fel – nyilatkozta Nóri. Lakatos Márk stylist szerint fontos, hogy milyen ruhát viselnek a műsorvezetők és a versenyzők is. – Ezek már luxuskategóriásak. Remeghet is a két lány, meg a producer, hogy nehogy kiégesse valaki, vagy foltos legyen, hiszen ezek a ruhák több százezer, vagy akár több millió forintos darabok.

Csillag Születik 2012 - Megmentik a Prügyi duót
Hiába tehetséges a Prügyi duó zongoristája, a tegnap este a versenytől búcsúzó fiú szülei alig tudják finanszírozni zenei tanulmányait. Babos Richárd, a Prügyi duó tizenhat éves, nehéz sorsú zongoristája és Dósa Krisztián immár egészen a legjobb hatig jutott a versenyben. Ricsi persze tudta, hogy egyszer a Csillag születik is véget ér, de a zenéléssel nem szeretne felhagyni. A Bors kiderítette: kínálkozna számára egy lehetőség, a Snétberger Zenei Tehetség Központ, ahol a névadó gitárművész bentlakásos oktatást biztosít ingyen a rászoruló fiatal roma zenészeknek, így esélyt kapnak, hogy a művészetükből éljenek. A felsőörsi suliba komoly felvételi vizsgával lehet bejutni, s évente csak hatvan diákot vesznek fel. Tavaly már kacérkodtam a felvételivel, de akkor még úgy éreztem, nem vagyok alkalmas rá. Ha a verseny véget ér, felkészülök, és beadom a jelentkezésemet. Van olyan ismerősöm, aki ebbe az iskolába jár, és csupa jót mesélt róla – árulta el Ricsi, aki tehát – úgy néz ki – bátorításunkra nekifut a felvételinek.
Kiderült, hogy a Snétberger központ munkatársai is követik a Csillag születiket.
Meg szoktuk nézni a tévés tehetségkutatókat, de a mi intézményünk célja nem a tehetségek felfedezése, hanem a gondozásuk. Hátrányos helyzetű, hangszeren játszó, fiatal roma tehetségeket keresünk, akiket hozzásegíthetünk karrierjük elindításához. Legközelebb jövő februárban lesznek meghallgatásaink országszerte, akkor kiválasztjuk a hatvan legtehetségesebb diákot, de a jelentkezéseket egész évben várjuk magyarázta megkeresésünkre Kőműves Judit, a Snétberger központ munkatársa.

Csillag Születik 2012 - Az RTL Klub tehetségkutatójából kiesett a Prügyi Duó
Hófehérbe öltözött, elégedett Puzséron hüledeztek a Csillag születik 2012 nézői.
Az RTL Klub tehetségkutatójából kiesett a Prügyi Duó, Puzsér Róbert zsűritag pedig azzal okozott meglepetést, hogy - szokásával ellentétben - kedvesen bánt a versenyzőkkel.

A Csillag születik-ben páros produkciókat láthattak előbb a nézők, utána sorra jöttek a versenyzők. A fehér öltönyt, fehér inget, fehér nyakkendőt viselő, korábbi - sokak számára utálatos, erősen kritikus - lényét levetkőző Puzsér Róbert gyilkos beszólásait, megsemmisítő, dehonesztáló észrevételeit ezúttal nem kapta meg a tévéző, sőt, a zsűritag egy estére átalakult. "Soha nem tetszettek ennyire a produkciók! Galambok fészkeltek a lelkembe, és azt súgták nekem, hogy ajándékozzam meg a nézőket a szeretetemmel. Nagyon elégedett vagyok a zsűrivel is" - mondta, miután szórta a hatosokat (tízes a skála, de nála eddig úgy négy körül volt az átlag, míg a társak rendre hét és kilenc közt osztogattak). A zsűri pontszámai alapján Szirota Jennifer és a Quantum XXL volt a legjobb, viszont Plazma és Mészáros János Elek nem nyűgözte le különösebben Hajós Andrásékat. A nézői szavazatokkal vegyítették a zsűritől kapott pontokat, a végén rezgett a léc a látványos produkcióval előrukkoló táncos csapatnak, de végül a Prügyi Duó esett ki.
Csillag Születik - Dupláznak a Csillag születik fellépői
A Csillag születik harmadik élő show-jának végén a két zenekar búcsúzott a tehetségkutatótól, az Immigrants és az In Diretta nem versenyezhet tovább az első helyért. Ezen a hétvégén már csak egy versenyző esik ki, viszont minden fellépőnek két lehetősége van a bizonyításra - közölte az RTL Klub. Az extra produkciót Varga Viktor és a francia Anggun együtt adja elő.
Csillag Születik 2012 - 3. élő adás a The Immigrants és az In Diretta befejezte
Az Immigrants és az In Diretta végzett a mezőny utolsó két helyén. A Csillag Születik nélkülük folytatódik tovább.
De ha a kiscsillagok produkciója nem lenne elég, két extra produkcióval is készültek a műsor szerkesztői.
A zsűri tagjaitól – Pokorni Liától, Hernádi Judittól, Hajós Andrástól és Puzsér Róberttől – ezúttal is őszinteségre, ezáltal kemény szavakra is számíthatunk.
Plazma legutóbb azt adta a zsűrinek, amit korábban kértek tőle: őszinteséget, és fájdalmat. Akkor dalában apját szidta, aki szerinte tönkretette életét, minden fájdalmát apja „szemébe” kiabálta. Most végre találkozott vele, beszéltek egymással, és ami nagyon fontos: Plazma megtudta, hogy édesapja is büszke rá. Talán ennek a következménye, hogy ma este már nem a fájdalmáról szövegelt, inkább egyfajta gettó rapet nyomott. Ismét káromkodott, de ebben a műfajban talán ez megengedett. És Plazma ezúttal nem esett túlzásokba: akkor és ott beszélt „csúnyán”, ahol annak helye volt, ahol elfért. Amolyan „Ganxtazoleesan”.
Hajós András szerint is „helyén voltak a szavak”, amelyeket most hangulatfestésnek használt. Arra viszont felhívta a figyelmet, hogy ő egy kicsivel több keménységet is el tudna viselni. Hernádi Judit kiemelte, hogy nagyon jól lehetett érteni a szöveget, Puzsér Róbert viszont azt mondta: „vannak gondok”. Ő eddig kétféle Plazmát vélt felfedezni, ami szerinte megfelelési kényszerből fakad. Ő a harmadik Plazmát szeretné látni, aki személyesebb és valóságosabb, és nem közhelyeket puffogtat. Pokorni Lia szerint legutóbb Plazma magasra tette a lécet, és ezt várta volna most is. Ő a szöveg mögötti tartalmat hiányolta leginkább. A zsűri által adott összpontszám: 26 pont.
Jazzt hozott Jennifer
Szirota Jennifer ma már az egyetlen női énekes a Csillag Születik negyedik szériájában, hiszen múlt héten Negyela Bernadett kiesett. Ez akkor össze is törte kissé a kitűnő hangú énekesnőt, mert a válogató óta nagyon összebarátkoztak, nem ellenfélként tekintettek már egymásra. A hirtelen jött „veszteséget” azóta kiheverte a lány, és tökéletesen felkészült ma esti produkciójára, ami egy gyönyörű jazz dal volt. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy a jazz igazán jól áll a nyírmadai énekesnőnek.
Hernádi Judit értékelésében elmondta: joggal és jól adja elő Jennifer nagy előadók nagy dalait úgy, hogy közben az egyénisége is átjön. Puzsér Róbert szerint az, hogy a lány jazzt választott popdalok helyett, színvonalas váltás volt. Arra kérte Jennit, ennél soha ne adja alább. Pokorni Lia könnyednek és elegánsnak titulálta a lányt, aki emellett hangjával hegyeket mozgat meg. Hajós András szerint nagyon szépen dolgozott Jennifer, azt mondta: nagyon emberi volt az előadás. Ami ezúttal 32 pontot ért.
Az In Diretta jamaikai számával legutóbb vegyes érzelmeket és véleményeket váltott ki az emberekből. Leginkább a zsűri tagjaiból. Az internetes fórumokon viszont annyi szépet és jót olvastak magukkal és dalukkal kapcsolatban, hogy önbizalmuk azonnal helyreállt. Az In Diretta zenekar álma, hogy maradandót alkossanak, olyat tegyenek le az asztalra, amiről mindenki tudja, hogy ez az In Diretta műve volt. A Puzsér Róbert által legutóbb stramlinak titulált szám után a csapat ezúttal rock’n’rollal készült – amolyan magyar módra. Mintha a Hungáriát keverték volna egy kis rockabillyvel és Roy&Ádámmal.
Ezzel Pokorni Liát lenyűgözték, aki egyébként pont erre várt. Hajós András még jobban örült neki, csípte az „agrárrockot” is, de a „zúzdapörkölt” is bejött neki. Hernádi Judit a rock mögött is felfedezte az Il Direttára olya jellemző humort, slágergyanúsnak nevezte a szerzeményt. Puzsér Róbert szerint bármilyen stílusban tudnak semmitmondót alkotni a srácok, olyanok, mint egy politikai párt… Akárhogy is van, az In Direttát 26 ponrta értékelték a zsűri tagjai.
Hernádi látta a gondlatot a Quantum XXL produkciójában
A Quantum XXL legutóbb maradandót alkotott. Ez lehet jó is, de járhatnak úgy is, mint Plazma, hogy magasra rakták saját maguknak a lécet, amit most már nem tudnak átugrani… A Quantumos srácoknak, a „hétfejű sárkánynak” egyébként saját tánciskolája is van, mint mondták, nagyon sok energiát nyernek a tanításból. A csapat tagjai ma esti produkciójukban egy kissé skizofrén, identitását vesztett vagy kereső emberkék bőrébe bújtak, és a másodpercről másodpercre pontosan kiszámított koreográfia helyett a humorra helyezték a hangsúlyt.
Ilyennek képzelem el a jövő összművészetét – értékelte a látottakat Puzsér Róbert, aki szerint időutazást mutatnak be hétről hétre a srácok. Pokorni Liának volt egy kis hiányérzete ma este, Hajós Andrásnak pedig az jutott eszébe, hogy a srácok „hülyék”, dili, őrület, amit csinálnak, neki összességében nagyon tetszett a produkció. Hernádi Judit látta benne a gondolatot, a filozófiát, és ő úgy véli, kellenek a mélypontok is, hogy aztán jobban tudjanak örülni a szárnyalásnak. És persze ha ilyen magasan van a mélypont, akkor nem is nagyon van miről beszélni. 33 pontot ért a Quantum XXL produkciója.
Juhász Marcit Hernádi Judit által legutóbb az a kritika érte, hogy boldog. Boldogan énekel bánatos népdalokat. Puzsér Róbert pedig azt találta mondani, hogy népdalokkal nem fogja tudni megszólítani a ma emberét. Ezzel mintha arra utalt volna, hogy más stílusban mutassa meg magát. Marci hallgatott rá, bár egyéni stílusánál maradva. Most nem volt boldog. Most egy apáról énekelt, aki „elhagyta a családot”. Deák Bill Gyula klasszikusában Marci dühös volt, fájt neki, harmonikája sírt, szinte zokogott… A Rossz Vér jó választásnak bizonyult.
Hajós András eleinte nagyon izgult, de egy pillanat alatt megfogta a humoristát. Mint mondta: úgy énekelte el ezt a dalt, hogy összekötötte kettejüket. Hernádi Judit szerint olyan helyen érinti meg az embert, hogy a szavak titkosak lesznek és sötétek az ő szájából. Puzsér Róbertnek viszont nem volt ez elég. Ő Marcit magát szeretné látni, azt kérte tőle, saját verset, saját dalt hozzon legközelebb. Pokorni Lia szerint azonban nem kell valakinek saját dalokat írni, ha ennyire jó előadó. Hajós András is felvette a kesztyűt a legkritikusabb kritikussal, azt mondta az ítésznek: adjon időt ezeknek a fiataloknak, hogy saját ritmusukban jussanak el oda, hogy megmutassák magukat. A megosztó(?) előadás 30 pontot ért.
Hajóst meglepte a The Immigrants
A The Immigrants legutóbb megőrült a színpadon. Ezzel pedig nem kis sikert arattak. Most azonban más őrültség foglalja el a gondolataikat: az érettségire készülnek a csapat tagjai. Ezért iskoláikba is ellátogattak, mert bár a srácokat mosta nagyon leköti a Csillag Születik, egyetemre szeretnének menni, ehhez pedig elengedhetetlen az érettségi letétele. Fontos tehát, hogy most mindkét fronton jól teljesítsenek. Zenei téren most is jók voltak, bár számomra nem alkottak maradandót. De ez inkább csak a stílusnak szól, mert zeneileg nyilvánvalóan nem lehetne fogást találni a srácokon.
Puzsér Róbert kvalifikált produkciónak nevezte a látottakat, hallottakat, mint mondta: lassan kiütik annak a bizonyos garázsnak a falát. Pokorni Lia ismét csak ámult és bámult, és ő még többet szeretne látni és hallani abból, amit a banda tud. Hajós Andrást meglepte, hogy nem a „zúzás” irányába mentek el a srácok, és nagyon megnyugtatta az, hogy vannak még olyan fiatalok, akik olyan zenét játszanak, mint ő hallgatott fiatal korában. Hernádi Judit alternatívnak nevezte a produkciójukat, neki is tetszett, amit az Immigrants csinált. A banda saját szerzeménye 31 pontot ért.
Mészáros János Elek, a jó lovas katona
Mészáros János Elek fantasztikus hangja és hihetetlen muzikalitása ellenére legutóbb kapott negatív kritikákat is. Ez azonban nem törte le, bár mint produkciója után nyilatkozta: ő mindent beleadott, nem érzi, hogy alulteljesített volna. A kapott kritikát úgy fogta fel, hogy van hova fejlődnie, van mit csiszolnia, és ebből csak építkezni lehet. Az operaénekes férfi ezúttal az egekig építkezett, A Jó lovas katonának kezdetű katonadal tele volt erővel, energiával, feszesre vágott volt, hatalmasat énekelt Mészáros János Elek.
Hernádi Judit szerint a magyar klasszikusok állnak igazán jól Jánosnak, de arra is felhívta a figyelmet, hogy most is hamis volt kicsit. Puzsér Róbert viszont azt mondta: ez még toborzónak sem volt jó, és nem kell romantizálni a háborút. Mert „megdögleni a lövészárokban nem kaland”. Pokorni Lia mindig örül annak, ha a férfi énekel, a múltkorihoz képest szerinte jobban énekelt, és értékelte azt, hogy az énekes most használta a kezét, az arcát, a humorát. Hajós András burkoltan fricskát szórt Puzsérnak azzal, hogy felhívta a figyelmet: amikor ő járt zeneiskolába, nem az volt a fontos, hogy tartalmilag hova tehető a dal, hanem az, hogy Kodály és Bartók zeneileg mit adott ennek az országnak. Mészáros János Hári Jánosa 28 pontot ért.
A Prügyi Duó legutóbb nem győzte meg túlságosan a zsűrit előadásával, és azt hiszem, a Robin Hood klasszikusának magyar átirata sem hozta meg számukra azt a sikert, amire várnak. Pokorni Liának ugyan tetszik a srácok „egyformasága”, hogy minden dalt egyformán szerelmesen adnak elő, és Hajós András szerint is hozták a megszokott színvonalat. Ennek ellenére arra intette őket, hogy ne legyenek már annyira megijedve, legyenek bátrabbak, nyíljanak ki jobban. Hernádi Judit szerint viszont már bátrabbak, és ő nagyon bírja Krisztián hangját is. Puzsér Róbert most sem rejtette véka alá véleményét: szerinte sikerült előadniuk minden idők második legnyálasabb dalát. „Tragikusan jó esküvői zenekar vagytok. Ez csak akkor szomorú hír, ha az ambícióik nem terjednek ennél tovább. Nem volt egyetlen eredeti pillanatotok sem” – fogalmazott. A Prügyi Duó 27 pontot kapott.
A zsűri szavazatai azonban nem száz százalékban döntenek a versenyzők sorsáról, mert az ő pontjaihoz hozzáadódnak a nézők voksai is. Addig, amíg a szavazatokat összesítik, énekelt nekünk Brash Bence és legújabb szerelme, Lola.
Íme a zsűri által felállított végeredmény:
Most még azonban mindig szavazhatnak a nézők. Addig is színpadon a ’80-as ’90-es évek sztárzenekara, a Neoton Família.
Már csak percek kérdése, és lezárul a szavazás. A visszaszámlálás megkezdődött. A szavazásnak vége. A közönség voksait, és a zsűri pontszámait most összesítik.
Két csapat búcsúzott
A továbbjutók névsora a következő: Szirota Jennifer, Juhász Marci, a Prügyi Duó, a Quantum XXL, Plazma, Mészáros János Elek!
Akik a Csillag Születik harmadik élő adásában búcsúznak a modern Ki Mit Tud? – tól, a két zenekar: az Immigrants, és az In Diretta. Két olyan együttes, akik saját zenékkel, saját dalokkal hódították meg a Csillag Születik zsűrijét, és közönségét.

- Quantum XXL 33 pont
- Szirota Jennifer 32 pont
- The Immigrants 31 pont
- Juhász Marci 30 pont
- Mészáros János Elek 28 pont
- In Diretta 26 pont
- Németh Zoltán Plazma 26 pont
- Babos Richárd és Dósa Krisztián pont
Most még azonban mindig szavazhatnak a nézők. Addig is színpadon a ’80-as ’90-es évek sztárzenekara, a Neoton Família.
Már csak percek kérdése, és lezárul a szavazás. A visszaszámlálás megkezdődött. A szavazásnak vége. A közönség voksait, és a zsűri pontszámait most összesítik.
Két csapat búcsúzott
A továbbjutók névsora a következő: Szirota Jennifer, Juhász Marci, a Prügyi Duó, a Quantum XXL, Plazma, Mészáros János Elek!
Akik a Csillag Születik harmadik élő adásában búcsúznak a modern Ki Mit Tud? – tól, a két zenekar: az Immigrants, és az In Diretta. Két olyan együttes, akik saját zenékkel, saját dalokkal hódították meg a Csillag Születik zsűrijét, és közönségét.
Csillag Születik 2012 - Puzsér a legtökéletesebb árucikk
Puzsér Róbert csupán egy hónapja robbant be elképesztő hangerővel a köztudatba, de máris számtalan közhelyes jelző tapad a nevéhez. Ő az ország egyik legmegosztóbb embere, a véresszájú ítész és a kegyetlen kritikus. Ám, ha egy szóban akarjuk megfogalmazni mi Puzsér Róbert, akkor megmondóember.
A verbális szabadságharcos világ életében azzal foglalkozott, abból élt - hol jól, hol rosszabbul –, hogy megmondta a tutit, döngette a tabukat és nagy hangerővel hirdette igéjét. A jelenleg főállású zsűritag az elmúlt közel 10 évben annyi minden volt már, hogy még a felsőoktatásban sincs ennyi büfészak. Dolgozott rádióban, tévében, újságnál, de közben videó és írott blogot is vezetett, vezet. Ezen kívül maradt ideje egy könyv megírására, plusz zenélésre is.
Who the fuck is Puzsér Róbert?!
Na, de ki is ez a Puzsér, állnak sokan értetlenül a jelenség előtt. A kérdés kínzó volta abból is látszik, hogy 2012. április 11-én még a gyakorikerdesek.hu-n is megjelent. Rajongói szerint egyébként újságíró, szerkesztő, kritikus, tanár, szerelemdoktor és médium.
Magánéletéről keveset, jobban mondva semmit nem tudni, így csak találgatásokra lehet hagyatkozni. 1974. október 24-én született, tehát csillagjegye skorpió, aki a mindigno.hu szerint: „rejtélyes, megfigyelő, önmagából szinte semmit meg nem mutató, látszólag ellenséges és kegyetlen, a Röntgenszemű Ember.” Ennél szebben lehetetlenség lenne jellemezni Csillag Születik frissen kitermelt celebjét.
Családi állapota teljes homály. Egyetlen, ám visszatérő rokoni referenciája az anyja, akire sokat hivatkozik zsűrizés közben. Ítészi hitvallásában is szerepel; „kettes az az előadás, amitől nem kell eltiltanom anyámat, mert eszébe sem jut megnézni/meghallgatni.” Tehát az biztos -bárki bármit gondol - Puzsért is anya szülte.
2004 óta folyamatosan képernyőn, rádióhullámon vagy interneten szerepel. Dolgozott a MTV-nél, Hírt TV-nél, Budapest Rádióban és tévében, plusz az Echo TV-nél is vezetett műsort. Minden helyre azért hívták, hogy nagyon menő legyen és durván megmondjon. Néhány helyről pedig pont emiatt bocsátották el. A Csillag Születik előtt évekig ingyen készített rádióműsort, így egyáltalán nem meglepő, hogy elfogadta a kereskedelmi televízió visszautasíthatatlan ajánlatát.
A szőrös mellű őrkutya
Azzal együtt, hogy jelensége megosztja a országot, ő maga is megosztott személyiség, hiszen kőkeményen támadja a médiát, mégis mindig benne dolgozott. Amit csinál, azt lehet az ő szavaival élve hard talk-nak, lehet a fájó igazság kimondásának, egyesek szerint még őszinteségnek is nevezni. Mint azt egy korábbi interjúban elmondta, önmagát őrkutyának tartja, akinek a dolga, hogy felhívja a figyelmet mindarra – avagy mindenre –, ami a világot rosszabb hellyé teszi.
Egy biztos, Puzsér Róbert igazi világkritikus, akinek egészen lenyűgöző módon konkrétan mindenről van véleménye. A hozza hasonló széles látókörű emberektől pedig az különbözteti meg, hogy életcélja, véleményét eljuttassa minél hangosabban, mindenkihez. Hobbija, hogy kritikáit azon a médiumon keresztül hirdesse, amit egyébként végtelenül elítél és hitványnak tart.
Szája, mint a Duracell nyuszija
Puzsér akármennyire is durván bírálja a médiát, mégis függő tőle, hiszen ezen keresztül hirdetni igéjét. Mikor rádióban műsort vezet, videóblogon is nyomja, amikor tévében szerepel mellette muszáj - akár saját tévés szerepléseire utalva – blogolnia is. Ezen kívül hetente beszélgetést szervez az egyik belvárosi szórakozóhelyen, hogy még messzebbre szálljon különös intonációval megáldott hangja. Még a Csillag Születik mellett is talál időt arra, hogy zsűri blogján tovább magyarázza kiről, miről, mit gondol.
Puzsér állandóan gondol és beszél. Még ha keveset is árul el magáról, azt már egy egész ország tudja kedvenc szavai: hitvány, ordenáré és az alpári. Arra pedig, hogy egy operett előadást meghallgasson, egyszerűen képtelenség rávenni.
Modorossága ellenére imádják
Nehéz eldönteni, hogy az ország kétlábon járó verbális túlkapása tinédzserlányokra hajazva kelletti-e magát, vagy tényleg komolyan gondolja-e, akarja-e, hogy utálják. Hiszen be kell látni, Puzsér teljes mértékben ellopta a show-t a Csillag Születikben. A harmadik széria a főszereplői nem a csillogó szemű tehetségek, hanem a tökéletesre nyírt körszakállú Puzsér Róbert, aki nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy elmondja; nem érdekli, ha nem szeretik, sőt, őt nem is kell kedvelni, hiszen ő maga az igazság, az pedig általában kellemetlen. Puzsérra kapcsolatban már olyan szavak lopództak be a médiába, mint egyéniség (mi ugye mind egyéniségek vagyunk, ahogy a Brian Életében is elhangzik) megkérdőjelezhetőség és hitelesség. Az biztosnak látszik, hogy minden modorossága ellenére képes hangos igazságosztásával hétről hétre emberek ezreit a tévé elé ültetni.
Akármennyire is öblös orgánummal terjeszti, hogy ő bizony kereskedelmileg összeférhetetlen, termék lett belőle. Ha az amerikás szelek megcsapták volna hazánkat, akkor a nagyobb játékgyárak már dogoznának a szélvédőre tapasztható bólogatós Puzsér fejen, drágább verziója pedig még gombnyomásra alázná is a sofőrt.

Csillag Születik 2012 - Negyela Bernadett és a Molnár Jocó-Vízi Imre páros esett ki.
A második élő show után Negyela Bernadett, Molnár Jocó és Vízi Imi búcsúztak a Csillag Születik 2012 színpadától. 22:10 A szavazás lezárása után Nóri és Lilu kihirdették a továbbjutókat: a Csillag Születik harmadik élő show-jában biztosan láthatjuk Plazmát, Szirota Jennifert, az In Direttát, az Immigrants-et, Mészáros János Eleket, a Prügyi duót, a Quantum XXL-t, Juhász Marcit. Ezúttal Negyela Bernadettnek és a Molnár Jocó-Vízi Imre párosank kellett búcsút vennie.
21:40 A versenyzők után egy extra produkciót láthatott a közönség: a Soerii & Poolek elnevezésű formáció azon fáradozott, hogy összemossák az alternatív- és a popkultúrát. Munkájuk eredményeként jött létre a Valahol messze, ezúttal a Supernem énekesével, Papp Szabival kiegészülve adták elő a Csillag Születik közönségének.
20:30 Babos Ricsi és Dósa Krisztián követte Jennifert a Csillag Születik második élő show-jában. A prügyi duó Demjén Ferenc örökzöld slágerét, a Hogyan tudnék élni nélküled című dalt adta elő. Liát elvarázsolja a fiúk bizonytalansága a szerelemben és az, ahogy a színpadon fogalmazódnak meg bennük az érzések. A zsűri 25 ponttal jutalmazta őket.
21:20 Az újabb szünet után Szirota Jennifer Tóth Vera dalával robbant be a színpadra, a Nem kell valaki másé című slágert adta elő. Hajós András szerint Jennifer egyszerre jó énekesnő és egyszerre jó nő maradt, de Puzsér Róbert „szuperszemétnek” nevezte a produkciót. Szerinte lenyűgöző a technika, de a kérdés: miről szól a dal? Előadására 29 pontot kapott a zsűritől.
21:00 Az opera műfaját Mészáros János Elek vitte a színpadra, a Sancta Maria áriát szólaltatta meg, Mascagni Parasztbecsület című operájából. Hajós András és Hernádi Judit szerint kicsit bizonytalan volt az előadás, de Róbert szerint fejlődik János előadásmódja. A zsűritől végül 28 pontot kapott.
20:50 Plazma ismét saját rapszövegével állt a zsűri elé, melynek az Egy darab magamból címet adta. Hajós András dicsérte a fiú őszinteségét, Judit költészetnek nevezte a szerzeményt. Puzsér Róbert felismerte a dalban a Weörös Sándor költő sorait, és még azt is lehetségesnek tartja, hogy Plazma is egyszer akár még költővé is válhat. Produkcióját 30 ponttal jutalmazták.
20:40 A törékeny lány után az In Diretta vette birtokba a színpadot, akik saját produkciójukkal, a Jamaicával kápráztatták el a közönséget. Puzsér Róbert szerint a formáció alapjában rázta meg a reggie-be vetett hitet, és Lia is elvárna végre valami ütőset a fiúktól. Hernádi Judit mégis rajongással fogadta az „agrárreggie”-t. Összesen 24 pontot szereztek.
20:20 A múlt heti mély gödörből sikerült kikerülnie Negyela Bernadettnek, aki most a híres szerzőpáros, Dés László és Nemes László szerzeményének, a Valahol Európában musical Nem szabad félni című dalát adta elő. Hernádi Judit dicsérő szavakkal jutalmazta a lányt, Róbert azonban nagyon félti a lányt a tinikarriertől. Berni a zsűritől 27 pontot kapott.
20:15 Az Immigrants-et Juhász Marci követte a színpadon, akitől a magyar hagyományokat képviselve a Máma van az utolsó vasárnap című népdalt hallhatta a közönség és a zsűri. Puzsér Róbertnek imponál a fiú kattantsága, de szeretné végre látni az igazi előadást, András szeretné, ha Marci a sarkára állna és odacsapna. Hernádi Judit azt kívánja, bárcsak „a fiú a dühét a pofájába tudná kiáltani”. Produkcióját 24 ponttal jutalmazta a zsűri.
20:05 A szünet után az Immigrants zúzott a színpadon. Az első élő show-ban bemutatott saját daluk után ezúttal a French Affair You’re So sexy című dalát adták elő, az ismert diszkós verzió helyett vadabb és rockosabb módon. Bár a női zsűritagok szívesen látnák a formációt garázsukban, Hajós András még kicsivel több kakaót várt volna az Immigrants-től. Puzsér Róbert pedig igen dicsérő szavakkal jutalmazta a fiúkat. Összesen 28 pontot gyűjtöttek.
19:50 A második fellépő Molnár Jocó és Vízi Imi párosa volt, akik a király, Zámbó Jimmy Bye-bye lány című slágerét dolgozták fel. Az új hangszerelést Hajós András őrült stíluskavalkádnak nevezte, és nem tudta eldönteni, vajon ki is győz ebben a kavalkádban. Kiemelte viszont Imre kiváló fejhangját, míg Puzsér Róbert egyszerűen nem értette, hogy merülhetett fel a fiúkban, hogy ezzel a produkcióval lépjenek színpadra. 22 pontot kaptak összesen.
19:40 Elsőként a Quantum XXL vehette birtokba a Csillag Születik színpadát, akik az első élő adás alatt a legtöbb pontot kapták. Ám továbbra is kemény munkával készültek, ezúttal saját koreográfiájuk az Optimus Prime címet kapta, amely iránt Puzsér Róbert a produkció alatt ütemes fejbólogatással fejezte ki érdeklődését. Hernádi Judit a tapsvihart nagynehezen tudta csak megtörni. Szerinte az a legrosszabb, hogy minden pislogás alkalmával lemarad egy kicsit az előadásról. A zsűri 35 ponttal jutalmazta őket.
19:30 Kezdetét vette a Csillag Születik második élő show-ja, a tíz legjobb produkció előadóinak versenye.

Csillag születik 2012 - Plazma és a tévé
Unalomig ismételni magam nem akarom, ezért nem jövök megint azzal, hogy a Csillag születikben (meg a többi tehetségkutatóban is ugyanúgy) lassan a szociális rászorultság többet nyom a latba, mint maga produktum, inkább azt mondanám, hogy szánalomból senki nem lett sztár még nálunk sem, a vak lánytól a kacskalábú dumagépen át a csantavéri szegény mesemondóig mind oda kerültek vissza, ahonnan elindultak, mielőtt mutatták volna őket a tévében vagy írtak volna róluk a színes magazinok. Most itt van ez a Plazma nevű gyerek (amúgy Németh Zoltán), aki 19 éves korára ilyen-olyan okból (főleg lustaságból) sem érettségit, sem szakmát nem szerzett, alkalmi segédmunkásként dolgozott itt-ott, de sehol nem találta a helyét értelemszerűen. És akkor ez a Plazma fiú egyszer csak ott állt a zsűri előtt és valami irdatlan trágár rappelést nyomott le végtelenül amatőr módon, amitől mindenki elájult, még a Puzsér is lelkendezett elég rossz ütemben, mert éppen nem kellett volna.
Most ott tartunk, hogy ennek a srácnak senki nem mondja meg, hogy öcsém, előbb tanulj, állj a lábadra, aztán majd jöhet a hiphop, az emszízés, a seggig letolt bő gatya, a félrecsapott baseballsapka; nem, inkább avval hitegetik őt is meg az összes többi link csórógyereket is vele együtt folyamatosan, hogy a tévé fog nyerő arcot csinálni belőlük automatikusan, mer’ akit mutatnak kétszer-háromszor főműsorban, meg akiről összehordanak minden baromságot az újságok, és ezrek ténferegnek virtuálisan a Facebook rajongói oldalán, az már megfogta az isten lábát, csak győzze elkölteni a sok pénzt, amit onnantól kezdve keresni fog a baromi nagy sztárságával.
Mint az elődök példája is remekül mutatja..

![]() |
| Ingyenes apróhirdetés feladása NEThirdetes.com |
Csillag Születik 2012 - Ilyenek a tökéletes feleségek?
Lilu és Ördög Nóra nemrég új feladatot kaptak, hiszen együtt vezetik a Csillag születik negyedik szériáját. A két műsorvezető emellett egy másik új lehetőségnek is örülhetett: tökéletes feleségekké változtak. Nánási Pál fotózta őket
A csinos sztárokról Nóri férje, Nánási Pál készített fotósorozatot.
A nem mindennapi fotózás során a fényképész stepfordi feleségekké változtatta feleségét és Lilut.
- Nagyon cuki, csajos képeket szerettem volna készíteni, illetve szerintem minden férfi vágya, hogy egy kicsit stepfordi felesége legyen - mondta a fotós.
Nóri persze a magánéletben is erre törekszik: férje szerint mindig mosolygós, kedves és pozitív személyiség.
A különleges ruhák nemcsak a fotós tetszését nyerték el, hanem a két műsorvezető is elégedetten nézegette magát a tükörben. Hétköznapokon is viselnének hasonlót
Abban is egyetértettek, hogy csak egy a baj: nagyon ritkán adódik olyan alkalom, ahová felvehetnék a habos-babos ruhakölteményeket. Nóri elárulta, hogy hétköznapokon is szívesen hordana hasonló darabokat. De nemcsak az öltözködésben, hanem minden másban megvan benne a vágy a tökéletességre. Én azt is nagyon élvezem, hogy ezekben a ruhákban máshogy mozgunk, máshogy beszélünk - tette hozzá Lilu.

| NEThirdetes.com Ingyenes hirdetés feladás regisztráció nélül. |
Csillag Születik 2012 - Ízléstelensége miatt esett ki a CSISZ stand uposa?
Kővári Máté nagymamáját, és Puzsér Róbertet is a szájára vette a Csillag Születik színpadán. Egyesek szerint ez vezetett a kieséséhez. A nagymamám úgy néz ki, mint egy aszott mazsola. Azon gondolkoztam, hogy amikor elmegy zuhanyozni és megszívja magát vízzel, olyan lesz, mint egy szőlőszem" - sütötte el a Csillag Születik színpadán Kővári Máté stand upos, aki elsőként távozott a tehetségkutatóból. Egyesek szerint ennek az is oka volt, hogy a fiatal egyetemista túllőtt a célon nagymamás poénjával. Máté azonban máshogy látja a dolgot. Egyszerűen nem voltam elég vicces. Korábban már teszteltem ezeket a poénokat, de úgy néz ki, mégsem voltak annyira ütősek" - nyilatkozta Kővári Máté, aki kiesése ellenére reméli, hogy egyszer a stand up lehet a szakmája is. "Nem vagyok elkeseredve azért, amiért kiestem. Hétvégén már fellépésem is lesz, így én csak nyertem ezzel a műsorral. Az élet megy tovább, és pedig gyakorolni fogok, s remélem, hogy a stand up egyszer a szakmám is lehet, nem csak a hobbim" - mondta Kővári Máté, aki kiesése ellenére pozitívan tekint a jövőbe.
![]() |
| NEThirdetes.com Apróhirdetés feladása akár 1 perc allat is! |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)